Bekecs Néptáncegyüttes

Csapatunk a gazdag néptánchagyományú Nyárádszereda együttese, amelyet kezdetekben a helyi és környékbeli fiatalok alkottak. A nyárádszeredai Bekecs, mint kulturális tevékenységű egylet, már 1997 óta létezik, működését a Bocskai Dalkar és a helyi önkormányzat támogatta. 2007-től az együttesünk újraszerveződött, azóta vezetője Benő Barna-Zsolt. Nagy hangsúlyt fektetünk a helyi, főként az erdélyi táncok és népszokások bemutatására, ugyanakkor más tájegységek táncait és szokásait is előszeretettel visszük színpadra, ötvözve akár más stílusjegyű táncelemekkel. 2007 óta tíz saját nagyműsorunk született, emellett a tánckar bedolgozott színházi társulatok előadásaiba, ahol a hagyományos néptánc mellett a modern, vagy kortárs táncstílusok is jelen voltak. Társulatunk évente nagyjából kilencven előadást tart Erdélyben és Magyarországon, olyan magyarlakta városokban és falvakban is, ahová más kulturális intézmények nem vállalnak kiszállást. Egyesületünk a nyárádmenti önkormányzatokkal közösen 2012-ben elindított egy kihelyezett néptáncoktatási programot, amelynek eredményeként jelenleg Nyárádszeredában öt és a környéken huszonegy tánccsoport létezik, és több mint ötszáz különböző korosztályú gyerek és fiatal tanul néptáncot és népdalt a Bekecs égisze alatt. 2014-ben mi voltunk az egyetlen csapat Erdélyből, aki továbbjutott a Fölszállott a Páva tehetségkutató verseny élő adásába, sőt döntősként átvehettük A legjobb határon túli előadónak járó különdíjat. Együttesünk 2017-től Néptáncszínházként működik. A gyerek- és folklórműsoraik mellett nagy sikernek örvend az Ember az embertelenségben című táncszínházi produkciónk, amely az elmúlt száz év történelmi eseményeit jeleníti meg a színpadon a tánc univerzális nyelvén. A trianoni emlékévben együttesünk egy nagyszabású projektet indított, amelynek fő támogatója a Magyar Kormány, illetve a Nemzetpolitikáért felelős államtitkárság. A projekt célja: száz előadás száz Kárpát-medencei helyszínen, mégpedig olyan településeken, ahol tételes magyar közösség él.

Április 2018
H KSz Cs P Sz V